Transzferár-dokumentáció a gyakorlatban

6 leckéből álló képzés pénzügyi vezetők és cégvezetők számára

Az ár az áfát (27%) nem tartalmazza.
Cikkszám: 8390

39 900 Ft + Áfa

Miért aktuális a téma?

Transzferár: négyből három NAV-ellenőrzés után fizetni kell!

Magasabb fordulatszámra kapcsolt a NAV, az Adóhivatal tavaly több száz ellenőrzést végzett a transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával, aminek következtében az érintett vállalatoknak összesen 12 milliárd forinttal emelkedett az adóalapjuk.

A NAV az elkövetkezendő időszakban is kiemelt figyelmet fordít a transzferárazással kapcsolatos szabálytalanságok feltárására, és a magyar adóellenőrök külön képzésben is részesülnek ezen a területen. A hivatal ráadásul egyre szofisztikáltabb elemzéseket követel meg a vállalatoktól. Elvárja például, hogy a vállalatok a transzferárak alátámasztására készített összehasonlító elemzéseiben részletesen mutassák be, mikén hatott a pandémia a kapcsolt tranzakciókra, és ugyancsak indokolni kell a szükségessé vált kiigazításokat is.

Most a transzferárazás legelismertebb hazai szakértői és a NAV Transzferár Ellenőrzési Osztályának vezetője segítenek Önnek abban, hogy még időben és hatékonyan fel tudjon készülni az adóhatósági ellenőrzésekre.

Részletes tematika

1. lecke: Transzferár dokumentáció elméleti alapjai I.

  • Vállalati elszámoló ár alkalmazása
  • Nemzetközi egyeztető eljárások
  • Szabályozás az EU-n belül: az arbitrációs egyezmény
  • Bírságok. A magyarországi szabályozás
  • A transzferár szabályozás alanyai
  • A transzferárak alkalmazása alóli mentesség
  • A biztonságos adómenedék

 

2. lecke: Transzferár dokumentációs elméleti alapjai II.

  • A transzferár-szabályozás alanyai és tárgyi hatálya
  • A TAO törvény és PM-NGM rendeletek változásai
  • A nyilvántartási kötelezettség tárgya
  • Mentességek a nyilvántartási kötelezettség alól
  • A nyilvántartás elkészítése
  • A nyilvántartás nyelve. Egyszerűsített nyilvántartás
  • Alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatások nyilvántartása
  • Funkcionális elemzés
  • Figyelembe vehető források

 

3. lecke: Transzferár dokumentáció a gyakorlatban – dokumentumok, elemzési stratégiák, adatbázisok

  • Fogalmak, értelmezések
  • A dokumentálási szabályokról és eljárásokról
  • Milyen információkat tartalmaz egy dokumentáció?
  • A dokumentáció elkészítésének módszertana
  • Hagyományos ügyleti módszerek leírása
  • Ügyleti nyereségen alapuló módszerek
  • A globális formula szerinti nyereség-megosztási módszer
  • Példa a módszer kiválasztására

 

4. lecke: Transzferár dokumentáció a gyakorlatban –Háromszintű nyilvántartás, alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatások, előzetes ármegállapodás

  • Alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatások
  • Dokumentáció készítésére kötelezett tranzakciók körének szűkülése
  • Dokumentumok angolul, németül és franciául
  • Összevont nyilvántartás készítése
  • Bejelentési kötelezettségek
  • Egyéb bejelentési kötelezettségek
  • APA – előzetes ármegállapítás
  • Adatbázisok használata

 

5. lecke: Transzferár dokumentáció a gyakorlatban – Belső nyilvántartások, a valós piaci ár kapcsolata az önköltséggel és az utókalkulációval

  • Árkalkulációs szabályzat, utókalkuláció, piaci ár
  • Önköltség-számítás, bruttó haszon, nettó haszon
  • Belső szabályzatok létrehozása
  • Transzferár-szabályzat

6. lecke: Transzferár dokumentáció a gyakorlatban – új előírások

  • Mikor kötelezett országjelentés készítésére a magyar leányvállalat?
  • Ki készíti el a fődokumentumot?
  • Milyen esetekben kell eleget tenni a bejelentési kötelezettségnek?
  • Mi a különbség a fődokumentum és a helyi dokumentum között?
  • Milyen általános információkat tartalmaz a helyi dokumentum?

Szakértő(k)

Kiss Tamás – osztályvezető, NAV, Transzferár Ellenőrzési Osztály

Lakatos Mária – adótanácsadó, egyetemi docens (BME, Pénzügyek Tanszék)

Fotiadi Ágnes – a LeitnerLeitner Tax Adótanácsadó Kft. Transzferár Üzletág vezetője, a NAV transzferár szakterületének volt vezetője

Képzés menete

A képzésre időponttól függetlenül bármikor jelentkezhetsz. A regisztráció és a jelentkezésed leadása után felhasználói fiókodon keresztül, a „Kurzusaim” menüpontban éred el a felvételt.

További információk

Igénybe vehető akciók:

  • Fórum Akadémia Membership tagoknak ingyenes

A Fórum Akadémia Membership tagoknak ingyenes a részvétel! Kattintson ide a további részletekéért!

számára legkedvezőbb opciót vesszük figyelembe.

  • 10%-os mikrokedvezmény

Mikrovállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak és magánszemélyeknek a jelentkezés időpontjától függetlenül 10% kedvezményt biztosítunk! A weboldalunkon történő jelentkezés esetén kérjük, adja meg a MICRO10 kódot.

Információ 

Amennyiben a képzéshez kapcsolódóan kérdése van, keresse Ügyfélszolgálatunkat a +36 1 273 2090-es számon, vagy az ugyfelszolgalat@skilled.hu  e-mail címen.

Részvételi feltételek
Jelentkezését átutalásos számlával igazoljuk vissza. A Kiadó a változtatás jogát fenntartja.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Transzferár-dokumentáció a gyakorlatban” értékelése elsőként