A vállalatértékelésről általában. Mérleg alapú vállalatértékelés Copy

Bevezető 

Hogyan is definiálhatjuk a vállalat értékét? Copeland-Koller-Murrin (1999) szerint: „A vállalat értéke mindaz a jövedelem, amit a vállalkozás üzleti tevékenységével hosszútávon, teljes élettartama során realizál, s amely a vállalkozáshoz forrást biztosítók rendelkezésére áll.” Ezen meghatározás egy folyamatos hosszú távú működést és jövedelmet valószínűsít. Ha vállalatértékelésről beszélünk, mindenképpen figyelembe kell vennünk, melyek azok a paraméterek, amelyek az értékelést leginkább befolyásolják. Ehhez először is fontos, hogy melyik értékelési módszert vesszük alapul. Az értékeléshez leginkább a vállalat múltbéli teljesítményeit vesszük alapul, melyet a különböző módszerekkel kivetítünk a jövőre vonatkozóan. Ehhez általában a mérleg és az eredménykimutatás szükséges, illetve egyes adatok a kiegészítő mellékletben találhatók meg. 

A vállalati érték Belyácz Iván (2007) megfogalmazásában a következőképp foglalható össze: „A tőkeérték (vagy gazdasági érték) az eszköz ama képességére reflektál, hogy az birtokosa számára adózás utáni pénzáramot képes előállítani. A tőkeérték jövőorientált koncepció, ami a jövőbeli potenciális pénzáram becslésével határozható meg. A működő vállalkozás értékén lényegét tekintve tőkeértéket értenek. Amíg egy vállalkozás működőnek tekinthető, addig magában foglalja a jövőbeli pénzáram nyereségének ígéretet, a potenciális vevő ezt feltétlenül figyelembe kell, hogy vegye az üzleti vállalkozásért fizetendő ár megállapításakor.”

Meg kell említeni azonban, hogy nincs egyetértés abban, hogy csak ezek az adatok adhatnak-e pontos felvilágosítást, és a többi tényezőt figyelmen kívül hagyhatjuk-e a jövedelemtermelő képesség mellett. A jövőbeli potenciális befektetések, illetve pénzáramlások, növekedési lehetőségek ugyanúgy fontosak, mint a vállalat aktuális befektetései, mivel nem csak most birtokolhat szabad pénzáramláshoz vezető, jövőre vonatkozóan potenciális eszközöket, hanem ugyanúgy később is szert tehet ilyenekre (Horváth 2005).

A számvitel legfőbb feladata a múltbéli események dokumentálása és rendszerezése, majd utána az éves beszámoló elkészítése. Ezzel ellentétben (egy értékesítésnél például) az értékelési folyamat során egy eszköz jövőbeli használhatóságát vesszük számba.

Vállalatértékelési módszerek 

Különböző módszereket alkalmazhatunk akkor, amikor egy vállalatot szeretnénk értékelni. Ezek között található olyan, amely a múltbéli gazdálkodást elemzi, akad olyan, amely a jelenlegi értékét becsüli meg, és van olyan is, amely a jövőt értékeli. Meg kell említeni azonban, hogy a múlt elemzése csak a jelenlegi helyzet felméréséhez nyújt segítséget, a vállalat értékélésének szempontjából önállóan nem szolgál alapul. A mérlegben való szerepeltetés értékét (a mérlegértéket) több esetben alapvetően a fenti tényezők határozzák meg, ezért nagyon nehéz gyakorlati oldalról, korrekt szabályozás hiányában a valós értéket, vagy a szokásos piaci értékből mérlegértéket meghatározni. A magyar jogi szabályozás nem is ad mintát, nem nyújt gyakorlati ismeretet az egyes módszerek használatához a nemzetközi szabályozással szemben. A jövőbeni tevékenység hasznossága alapján történő piaci érték meghatározásnak banki finanszírozási és speciális számviteli szabályozási okai lehetnek (pénzteremtő egység valós értékének meghatározása). A divatos vállalatértékelési eljárások keretében az adott gazdálkodó üzleti értékének a megállapításakor is megállapítjuk az eszköz jövőbeni értékét.

Forrás: Takács András: Vállalatértékelés magyar számviteli környezetben – Magyar számviteli környezetben, Perfekt Kiadó, 2015.

A vagyonérték-eljárások 

Ezek az eljárások abból adódnak, hogy a vállalat eszközeit becsüljük meg. A lényegük az, hogy statikus szempontból vizsgálják a vállalat értékét és nem veszik figyelembe annak jövőbeli fejlődését vagy a pénz ideiglenes értékét. Szintén kimaradnak az olyan fontos paraméterek, melyek nem találhatók meg a számviteli kimutatásokban, mint például az emberi erőforrások vagy a jelenlegi ipari helyzet.

A könyv szerinti érték 

A könyv szerinti érték (Book value), az az összeg, mely a vállalkozás könyveiben szerepel. A vállalkozás vagyoni értéke az összes eszköz és az összes kötelezettség különbözetéből adódik. Egy olyan mérőszám, amely a választott értékkorrekciós eljárások végén mint adott vagyonrész megjelenik a vállalkozás nyilvántartásában. A könyv szerinti érték mindig eleget tesz a hatályos jogi szabályoknak vagy standardoknak. Fernández (2004) kiemeli, hogy a könyv szerinti érték azért nevezhető hiányosnak, mert a számviteli követelmények egy bizonyos fokú szubjektivitást tartalmaznak, amik eltérnek a piaci követelményektől, és ebből fakad a különbség a könyv szerinti érték és a piaci érték között. 

A korrigált könyv szerinti érték 

A fentiekben meghatározott értékhez képest, amíg a korrigált könyv szerinti értéknél az értékelés időpontjára vonatkozólag az eszközök piaci értékét vesszük figyelembe, addig a kötelezettségek tekintetében a könyv szerinti értéket, így pontosabb és általában magasabb eredményt kapva, mint a könyv szerinti érték. A kötelezettségek esetében a piaci érték és a könyv szerinti érték azonos. Kötelezettségként csak az adós által elismert érték vehető figyelembe, továbbá az óvatosság elve is arra hívja fel a figyelmet, hogy a lehető legmagasabb értéken kerüljön be a könyvekbe.

A likvidációs érték 

A likvidációs érték (Liquidation value) az a nettó összeg (minden rendelkezésre állási költség, pl.: szállítás, kezelési költség, díjak stb. levonása után), amelyet a tulajdonos (eladó) várhatóan realizálni tud egy adásvételi tranzakcióval. A fenti értékmeghatározásnál elsődleges azonosító a kivárási idő értéke. Nincs kivárási idő, ezért az eladási ár jóval alacsonyabb a szokásos piaci értéknél. A gyakorlatban úgy tudjuk lefordítani mindezt, hogy ez egy adott időpontra vonatkozó, készpénzben kifejezett érték, amelyen az adott vagyontárgy tulajdonjoga normál, nyílt piaci körülmények között a legnagyobb valószínűséggel értékesíthető, feltételezve, hogy mind az eladó, mind a vevő tájékozottan, önérdeket követve dönt, és egyikük sincs jogtalan kényszer hatása alatt. A likvidációs érték megállapításánál gyors szabadpiaci értékesítést kell feltételezni, melynél az értékesítésre (jellemzően) maximálisan 6 hónap áll rendelkezésre. Elsősorban az értékmeghatározásra fizetésképtelenné vált vállalkozások eszközeinek értékesítésénél alkalmazzák. Kényszerhelyzetről van szó, ami alapján a potenciális vevők jelentősen áron alul akarják megvásárolni a vállalkozás eszközeit. Ulbert [1994] megfogalmazása szerint a likvidációs érték „az az alsó határár, amely alatt az objektum bizonyosan nem cserélhet gazdát”.

A helyettesítési érték 

A helyettesítési érték (Replacement value) a vevőorinetált értékszámítás eredménye, mely azt határozza meg, mennyibe kerülne az eszközt jelenlegi állapotában pótolni. Ezt a megközelítést általában biztosítási célokból alkalmazzák, és a helyettesítési érték rendszerint magasabb, mint a likvidációs érték, mivel mentes minden rendelkezésre állási költségtől. Fontos kihangsúlyozni, hogy azt az összeget kell számszerűsíteni, amennyit arra akarunk fordítani, hogy azonos, vagyis a mai eszköz valamennyi jelenleg kihasznált, és a jövőben szükségessé váló funkcióját ellátni képes eszközt szerezzünk be, vagy állítsunk elő. (Az újra-beszerzési értéknél meg kell különböztetnünk az új, illetve az azonos „elhasználódottságú” eszköz beszerzési költségét.)

A helyettesítési érték bizonyos helyzetekben tökéletesen alkalmas az értékelési cél megvalósítására (pl. hitelbiztosíték értékelése), az esetek nagyobb részében azonban önmagában nem ad kielégítő eredményt. Ennek legfőbb oka, hogy múltorientált, kizárólag az adott időpillanatban meglévő látható vagyonelemekre koncentrál, és nem veszi figyelembe a vállalat jövedelemtermelő képességét, fejlődési pályáját, és nem képes kezelni a külső – pl. világgazdasági vagy nemzetgazdasági – hatások miatt bekövetkező értékváltozásokat sem.

A vagyon megítélése, összetétele 

Piacorientált vállalkozási környezetben az információk szerepe, a tájékozottság a gazdálkodás elengedhetetlen feltétele. A tájékozottság megszerzéséhez szükséges információkat a vállalkozások számvitele elégíti ki, mely a Számviteli Törvény egységes beszámoló készítési előírásaival szabályoz. A beszámolónak a Számviteli Törvény értelmében a vállalkozó valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és változásáról kell képet mutatnia az információt igénylőknek.

Az információt igénylők és felhasználók körét két részre lehet bontan:

  • vállalkozáson belüli körre, melybe a vállalkozás vezetői, a munkavállalók és a tulajdonosok tartoznak,
  • vállalkozáson kívüli körre, melybe a potenciális befektetők, a hitelezők, a piaci partnerek, valamint a költségvetés szervei tartoznak. 

Az információt igénylők köre mellett az igényelt információk tartalma is különböző, de adatbázisa megegyezik, azaz a Számviteli Törvény szerint elkészített éves beszámoló.

Foglaljuk össze az információt igénylők és az információk tartalma közötti kapcsolatot

Információt igénylők és felhasználókAz igényelt információk
Tulajdonosoka befektetés eredményessége, vagyoni helyzet stabilitása, osztalékfizetési képesség, jövedelmezőség
Vállalkozás menedzsmentjea vállalkozás gazdálkodási stabilitása, stabil pénzügyi helyzet, stratégiai, taktikai döntések megalapozása
Vállalkozás alkalmazottjaia saját döntéseik meghozatalához szükséges aggregát információk
Információt igénylők és felhasználókAz igényelt információk
Munkavállalókanyagi és munkahelyi biztonság, megfelelő munkakörülmények
Potenciális befektetőkbefektetési döntéseik megalapozottsága, a várható hozam és kockázat becslése
Hitelezőka hitel és kölcsön visszafizetési kötelezettség és a kamatfizetés biztonsága
Piaci partnereka kapcsolat biztonsága, tartóssága, kiegyensúlyozottsága, fizetőképesség
Költségvetés szervei       a fizetési kötelezettség teljesítése, stabilitás, jövedelmezőség

A vállalkozások megítélésének legfőbb módszere az elemzés során előállított információk, mellyel a gazdálkodási tevékenység értékelhető. A gazdasági elemzésnek a rendelkezésre álló információk alapján az összefüggések felismerésére, mutatószámok képzésére, összehasonlításokra, következtetések levonására és döntési alternatívák kidolgozására kell kiterjednie.

A beszámoló elemzése a pénzügyi-gazdasági elemzés részét képezi, mely a Mérleg és az Eredménykimutatás adataira támaszkodik. A beszámoló egy időpontra vonatkozik, egy adott időszak összefoglaló kimutatása, ezért a gazdálkodó szervezet átfogó értékelésére alkalmas információkat tartalmaz.

A mérlegelemzés célja annak megállapítása, hogy a gazdálkodó egység menedzsmentje a rendelkezésére álló vagyont a gondos üzletvezetés szabályai szerint használta-e fel, a vállalatvezetés piaci helyzetfelismerése helyes volt-e, a piaci helyzetből adódó lehetőségek kihasználásához megfelelő üzletpolitikai eszközöket alkalmazott-e, illetve ezek hatása a vagyoni és pénzügyi helyzet alakulását miként befolyásolta.

A mérleg elemzése nem lehet csupán formális kritika, mert fel kell tárnia a belső gazdasági és szervezeti összefüggéseket, a gazdálkodás-politikai elvek betartását és rá kell mutatnia az esetleg elkövetett hibák következményeire is.

A mérleg elemzés főbb feladatai a következőkben foglalhatók össze:

  • a gazdálkodó egység anyagi helyzetének áttekintése, melynek során meg kell vizsgálni, hogy a működő termelőeszközök rendelkezésre állnak-e, illetve a gazdasági év során milyen változások következtek be, 
  • meg kell állapítani a forgóeszközök kihasználásának és felhasználásának mértékét, illetve elegendő szintjét,
  • a választ kell adni a saját és idegen források alakulásáról, azaz adósságállomány alakulásáról és fedezettségéről,
  • be kell mutatni az alapvető üzemgazdasági mutatók alakulását, valamint a likviditási helyzetet

A vállalkozások működéséhez megfelelő mennyiségű és használhatóságú ingatlanokra, termelő berendezésekre van szükség. Ezek kihasználása azonban csak akkor biztosítható, ha az adott vállalkozás megfelelő forgóvagyonnal is rendelkezik. A tevékenység szakmai sajátosságai nagymértékben meghatározzák, hogy milyen arányt lehet helyesnek tekinteni a befektetett eszközök és forgóeszközök között. Az adatok értékelése, a menedzsment munkájának megítélése során tehát szükség van az adott ágazat /ipar, kereskedelem, stb./ vagyonstruktúráját jellemző arányszámok ismeretére, valamint az analízis tárgyát képező vállalkozás korábbi adataira.

Az eszközök struktúrájának elemzése 

Az eszközök globális elemzése során az összetétel vizsgálatával – azaz megoszlási viszonyszámok képzésével- választ kaphatunk az adott időszak eszközstruktúrájára. A mérleg főösszeget tekintve viszonyítási alapnak az alábbi viszonyítandó adatok használhatók az elemzés során:

  • a mérleg eszköz oldalának főcsoportjai [A, B, C],
  • az egyes mérlegsorok értéke,
  • a B + C. csoport együtt, mely a forgóeszközök értékét adja.

Az előbbiek alapján képzett megoszlási viszonyszámokat a tárgy- és előző időszakra is kiszámítva időbeli összehasonlítást is végezhetünk. Az összevetés során kifejezett eltérések rámutatnak a fontosabb gazdálkodási folyamatokra, azok hatásaira, a részletesebben elemzendő területekre.

A két legfontosabb mutató: 

  1. a tartósan befektetett eszközök aránya,
  2. illetve a forgóeszközök aránya,

amelyek azt mutatják meg, hogy az összes eszköznek hány százalékát teszik ki a befektetett eszközök, illetve forgóeszközök. A mutatók értékelése során figyelembe kell venni, hogy a két csoport egymás közti aránya alapvetően szakmai sajátosságoktól függ. Az elemzés feladata annak megállapítása, hogy milyen arány fenntartása a kívánatos az optimális gazdaságosság szempontjából és a tényleges arány milyen mértékben befolyásolja a gazdaságosságot. 

A termelő tevékenységet folytató egységeket általában az jellemzi, hogy a befektetett eszközök aránya a magasabb, ezen eszközök felhasználási időtartama hosszabb. A részletesebb elemzés során mindkét csoport megtérülési idejét, forgási sebességét vizsgálni kell. Az előbbi mutatókat kiegészíthetik a statisztikai tanulmányokból ismert intenzitási viszonyszámok, melyek a két részadat egymáshoz viszonyított arányát fejezik ki. Ezek a következők:

  • 100 Ft vagy 1000 Ft befektetett eszközre jutó forgóeszköz, vagy
  • 100 Ft vagy 1000 Ft forgóeszközre jutó befektetett eszköz.

Az így kapott mutatókkal is a két fő eszközcsoport nagyobb, vagy kisebb súlyát érzékeltetjük, mintegy alátámasztva a megoszlási viszonyszámokkal kapott értékeket. Az elemzési munka során fontos feladatot jelent az adatok értékelése és a következtetések levonása. Néhány példát kiemelve az eszköz struktúra értékelése során:

Ha a befektetett eszközök aránya nőtt, ez kedvezőnek minősíthető

  • ha a tárgyi eszközök aránya nőtt, ezen belül is a fő tevékenységet közvetlenül szolgáló eszközök,
  • ha a beruházások aránya nőtt, de nem a leállított beruházások, hanem a tárgyi eszköz bővítése, megújítása van mögötte,
  • ha az immateriális javaknál a növekedés a szellemi termékek, a kutatás-fejlesztés növekedését jelenti,
  • ha a kedvező hozamú befektetések nőttek, stb.

Ha a forgóeszközök aránya csökken, ez kedvezőnek minősíthető

  • ha a saját termelésű készletek csökkentek a piac növekedése miatt,
  • ha a vásárolt készletek csökkentek a termelés felfutása miatt,
  • ha a követelések csökkentek, de nem az értékesítési nehézségek, hanem a jól fizető vevők miatt,
  • ha a pénzeszközök csökkenése nem a vevői követelések növekedésével van összefüggésben, hanem a szabad pénzeszközökkel való gazdálkodással, a befektetések növekedésével, vagy a termelésfelfutás által igényelt készletnövekedéssel, stb.

A források struktúrájának elemzése 

A forrás struktúra arra ad választ, hogy milyen arányban történik a vagyon finanszírozása saját forrásból és milyen arányt képvisel az idegen forrás. A forrás szerkezet vizsgálatát is a mérleg forrás oldalából számított megoszlási viszonyszámokkal kezdhetjük. 

A viszonyítás alapja lehet a mérleg főösszege, a viszonyítandó adat 

  • a F oldal főcsoportjai,
  • a D + E csoport együtt, mely a saját forrásokat jelenti,
  • az F + G csoport együtt, mely az idegen forrásokat jelenti.

A legfontosabb mutatók 

  1. A saját tőke aránya: 
    • Saját tőke/ Összes forrás

A saját tőkének az összes forráshoz viszonyított aránya azt mutatja meg, hogy a vagyontárgyaknak milyen arányát képes az adott vállalkozás saját tőkéből fedezni, azaz milyen a vállalkozás tőkeerőssége. A gyakorlatban a saját tőke 30 %-os, vagy ennél nagyobb aránya kedvező vállalkozási pozíciót jelent.

Az értékelés során figyelembe kell venni a vizsgált társaság tevékenységének tőkeigényét, amely más egy termelő, egy kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenység esetén.

A tőkeerősség változását vizsgálva a mutató növekedése kedvezően értékelhető.

  1. Az eladósodottság alakulását több mutatóval is jellemezhetjük:
    • az idegen és saját tőke egymáshoz viszonyított arányával,
    • a kötelezettségeknek a mérleg főösszegéhez viszonyított arányával,

adósságállomány arányával, mely a magyar gyakorlatban az egy évet meghaladó hosszú lejáratú kötelezettségeknek a saját tőke és adósságállomány /összes tartós forrás/ együttes összegéhez viszonyított arányával fejezhető ki

Ez utóbbi mutatók már a pénzügyi helyzetre is utalnak. Az eladósodottság nagyobb aránya a vállalkozás későbbi pozícióját rontja. A törlesztés időszakára kell olyan gazdasági pozícióba hozni az adott céget, hogy ne jelentsen válságos helyzetet akkor a tőkekivonás. Így a hosszú lejáratú idegen tőke felhasználása, hasznosulása kritikus helyzetbe hozhatja a céget, mert nemcsak a kamatterheket kell vele kitermelnie, hanem a törlesztés – tőkekivonás pillanatában e forrásokat is pótolnia kell.

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIpar
Befektetett eszközök aránya29,85%52,26%9,13%26,79%11,50%57,14%
Forgóeszközök aránya70,15%47,74%90,87%73,21%88,50%42,86%
Saját tőke arány48,80%70,75%47,18%44,22%50,29%88,19%
Kötelezettség arány51,20%29,25%52,82%55,78%49,71%11,81%

Az értékelés szempontjából kritikusnak tekinthető, ha az adósságállomány 60-65 %-ot meghaladja. Ugyanakkor az értékelésnél figyelembe kell venni, hogy a kötelezettségek részarányának állandósága vagy növekedése megfelelő szintű jövedelmezőség esetén nem tekinthető feltétlenül negatív jelenségként.

A kötelezettségek összegének és arányának változása összetevőnként – hosszú- és rövidlejáratú – is vizsgálandó, valamint fajtánkénti elemzést- szállítók, kölcsönök, költségvetési kötelezettségek, stb. – is célszerű végezni. A menedzsment pénzügyi döntéseinél meghatározó, hogy a kötelezettségek fizetési határideje milyen gyakoriságú, illetve milyen kamat vonzatai vannak.

A forrás struktúra értékelésével a vállalkozásfinanszírozási pozíciójáról kapunk képet. Nézzük meg röviden az értékelés egyik lehetséges változatát.

A saját tőke növekedése kedvező akkor, ha saját teljesítmény növekedéséből ered. A saját tőke öt alkotóeleme közül saját növekménynek tekinthető a jegyzett tőke növelése, az eredménytartalék növelése előző évi mérlegszerinti eredményből, valamint a tárgyévi mérlegszerinti eredmény növekedése. Az értékelési tartalék elemzése során ki kell térni arra, hogy az értékelési tartalék a tőkeerősségre kedvezően hat, ugyanakkor a jövedelmezőség mértékére kedvezőtlenül.

Tekintsük át egy példán keresztül az elmondottakat:

A saját tőke elemei: Jegyzett tőke200 e Ft
Eredménytartalék100 e Ft
Értékelési tartalék100 e Ft
Adózott eredmény200 e Ft
Mérleg főösszeg2 000 e Ft
  1. Tőkeerősség 
  • értékelési tartalékkal 600/ 2 000= 30 %
  • értékelési tartalék nélkül 500/ 1 900= 26,3 %
  1. Jövedelmezőség (eszközarányos mérleg szerinti eredmény)
  • értékelési tartalékkal 200/ 2000= 10 %
  • értékelési tartalék nélkül 200/ 1900= 10,5 %

A gazdálkodás értékelése szempontjából a saját tőke növekedésének mértékét célszerű megvizsgálni, melynél elsődleges szempont a belső forrásból való növekedés. Ezt a mértéket a mérleg szerinti eredménynek a saját tőkéhez viszonyított arányával, illetve a saját tőkének a jegyzett tőkéhez viszonyított arányával fejezhetjük ki.

Az első esetben az induló tőke és már a működés során felhalmozott tőke további növekedését mutatja a tárgyévi eredményből, míg a második mutató a saját tőke halmozott növekményét fejezi ki a jegyzett tőkéhez viszonyítva. Ez utóbbi mutató nagyobb értéke, kedvezőbb osztalékfizetési pozícióra utal. A tulajdonosoknak a tárgyév adózott eredményéből és az eredménytartalékból akkor fizethető osztalék, ha ez a mutató 100 % fölötti arányt mutat.  E mutató alakulása nagymértékben befolyásolja a részvények, üzletrészek árfolyamának alakulását is.

A források értékeléséhez kapcsolódik a céltartalékok arányának számszerűsítése is, mely a gazdálkodás bizonytalanságát, kockázatának mértékét jelzi. Növekedése utalhat pozitív, óvatos menedzsmenti magatartásra, mely az adott cég “erősségét”, kondícióját növeli azzal, hogy felkészül a később várható kötelezettségekre (pl.: garanciális).

Az eszköz-forrás kapcsolat vizsgálata 

Az eszközök és források összhangjának vizsgálata is a vagyoni helyzet értékelésének egyik módszere. Célszerű külön vizsgálni a befektetett eszközök és forgóeszközök fedezettségét, melyet az indokol, hogy a két eszközcsoportnak a megtérülési ideje különböző. 

A vállalkozások működése során elvárható, hogy a hosszabb távra befektetett eszközöket saját forrásból finanszírozzák, illetve idegen forrás igénybevétele esetén hosszú lejáratú forrásból.

Így a befektetett eszközök fedezettségét kimutathatjuk a saját tőkéhez, illetve a saját tőke+ hosszú lejáratú kötelezettségekhez való arányával.

A mutatók akkor értékelhetők kedvezően, ha megközelítik, vagy meghaladják a 1 értéket. 

A vállalkozás működése szempontjából fontos ismerni a forgóeszközöknek a saját forrással finanszírozott részét, melyet forgótőkének (working capital) nevezünk. 

Forgótőke = Forgóeszközök – Rövid lejáratú kötelezettségek

Ebben a megközelítésben a hosszú lejáratú kötelezettségek is saját forrásként kezelendők, mivel tartós forrásként állnak rendelkezésre. A forgótőke aránya a forgótőkének a saját tőkéhez viszonyított nagyságát fejezi ki, mely a folyamatos, zavartalan működésre utal.

Nemzetközi gyakorlatban az egységnyi saját tőkére jutó eszközök értéke fontos vagyoni helyzetet jelző mutató, melyet tőkemultiplikátornak, azaz eszközigényességi mutatónak neveznek. Minél magasabb a mutató értéke, annál kedvezőbb a vállalkozás megítélése.

Vagyoni helyzet alakulásának elemzése
Tőkeszerkezeti mutatókSzámítás módjaElőző évTárgyévAbszolút.   Vált.
Tőkeerősségsaját tőke / források49.23%53.85%+4.62%
Kötelezettségek arányakötelezettségek / források50.74%46.12%-4.62%
Céltartalékok arányacéltartalékok / források0.00%0.00%0.00%
Befektetett eszközök fedezetesaját tőke / befektetett eszközök3137.16%2089.36%-1047.80%
Saját tőke növekedésének mértékemérleg szerint eredmény / jegyzett tőke-2.77%6.37%+9.14%
Eszköz-igényességi mutató (Tőkemultiplikátor)eszközök / saját tőke203.14%185.71%-17.43%

A vagyoni helyzet alakulását jellemző mutatók értékelése 

A tőkeerősség 49%-ról 54%-ra való emelkedése kedvezőnek tekinthető, és mivel céltartalékot a vállalkozás egyik évben sem képzett és a passzív időbeli elhatárolások sem változtak, ezért pontosan ezzel a mértékkel csökkent a kötelezettségek aránya. A vállalkozás tevékenységének jellegéből adódik, hogy a befektetett eszközök aránya gyakorlatilag elenyésző, így a saját tőke erre természetesen fedezetet nyújt. A társaság osztalékot tárgyévben nem fizetett, mivel az előző évek veszteségét kell fedeznie, ezért a tárgyévi nyereség teljes egészében a saját tőke gyarapítja. Az egységnyi saját tőkével mozgatott eszközök csökkent. A vagyoni helyzet tehát javuló tendenciát jelez.

Főbb eszközcsoportok elemzése 

Tárgyi eszközök 

A tárgyi eszközök azok az anyagi eszközök, amelyek tartósan, közvetlenül vagy közvetetten szolgálják a vállalkozás tevékenységét, ezen eszközökre adott előlegek, valamint a még rendeltetésszerűen használatba nem vett eszközök.  A mérlegben a következő csoportosításban jelennek meg:

  • ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok,
  • műszaki berendezések, gépek, járművek,
  • egyéb berendezések, felszerelések, járművek,
  • tenyészállatok,
  • beruházások, felújítások,
  • beruházásokra adott előlegek,
  • tárgyi eszközök értékhelyesbítése.

A tárgyi eszközök vizsgálatát is az általános elemzési módszerek alkalmazásával célszerű elkezdeni. Vizsgálhatjuk:

  1. a tárgyi eszközök belső struktúráját és ennek változását, vagyis fajtánkénti megoszlását a bruttó és nettó érték alapján;
  2. termelő és nem termelő jellegét /termelő tárgyi eszköznek minősülnek a műszaki berendezések, felszerelések, járművek, valamint azok az ingatlanok és beruházások, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a vállalkozási tevékenységhez/;
  3. működő és nem működő jellegét;
  4. a terv szerinti és terven felüli amortizáció helyességét és szükségességét, az alkalmazott amortizációs módszerek szerinti bontásban;
  5. az azonnal leírt tárgyi eszközök arányát; 
  6. az eltérések okait;
  7. az értékhelyesbítések aránya /a beruházások és előlegek kivételével/;
  8. a visszaírás arányát.

A tárgyi eszközök elemzését az eszközök sajátosságából adódó speciális módszerekkel folytathatjuk.  Vizsgálhatjuk 

  1. tárgyi eszközök értékbeni állagát, használhatósági fokát, mely a még le nem írt (nettó) érték arányát fejezi ki a bekerülési értékhez viszonyítva.

A mutató kiszámítható 

  • a tárgyi eszköz egész állományára /értékhelyesbítés nélkül/ 
  • külön-külön az egyes tárgyi eszköz fajtára mérlegbontás szerint
  1. tárgyi eszközök elhasználódási fokát, mely a vizsgálat időpontjáig elszámolt halmozott értékcsökkenés arányát fejezi ki a bekerülési értékhez viszonyítva. A két mutató egymás komplementere, egymást kiegészítik.
  2. a tárgyi eszközök megújításának mértéke, mely a tárgyév során aktivált eszközérték és a tárgyi eszközök záró bruttó értéke hányadosából számítható ki;
  3. a beruházások fedezetét, mely a beruházások tárgyévi ráfordítását viszonyítja a tárgyévi értékcsökkenés összegéhez;
  4. a lízingelt eszközök állományának alakulását (a vállalkozási tevékenységhez szükséges, de a vagyoni értékben nem szereplő eszközök). 

A fenti mutatók időbeli alakulásának bemutatásával, az ágazati adatokkal történő összehasonlításával értékelhetjük a gazdálkodó egység munkáját. A számítások elvégzéséhez a mérlegből csak nettó érték adatok, összevont (mérleg szerinti csoportbontásban) formában állnak rendelkezésünkre. A mélyebb elemzéshez szükséges információk a Kiegészítő mellékletből, illetve az analitikus nyilvántartásokból nyerhetők.

 A tárgyi eszközök a tevékenységhez szükséges legfontosabb eszközöket foglalják magukban, melyek hosszabb időtartamra vannak lekötve, felhasználási időtartamuk függ tevékenység jellegétől (pl.: termelő tevékenység- műszakszám, kereskedelmi tevékenység – élelmiszer, műszaki cikkek, stb.). A tárgyi eszközökkel kapcsolatos alapvető gazdálkodási követelmény, hogy azok műszaki élettartamuk ideje alatt megtérüljenek. Az elöregedett termelőeszközök a termelési hozam csökkenését, a fenntartási költségek növekedését okozzák, melyek gazdálkodás eredményét, jövedelmezőségét alapvetően befolyásolják.

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIpar
Tárgyi eszköz aránya24,61%44,78%9,04%26,36%10,23%57,12%
Elhasználódás mértéke22,78%34,87%70,31%37,91%21,55%36,17%
Használhatóság foka77,22%65,13%29,69%62,09%78,45%63,83%
Tárgyi eszközök fedezettsége198,34%158,00%522,15%167,72%491,80%154,38%
Megújítás mértéke11,46%25,98%14,97%0,00%5,02%8,16%
Forgási sebessége5,041,4111,741,1510,293,14

Az elemzésben szereplő vállalkozások iparági sajátosságai szintén kiütköznek a fenti mutatókból. Az építőipari, illetve a kereskedelmi cég esetében relatíve alacsonyabb a lekötött tőke (tárgyi eszközök) aránya. A további ágazatok esetében hasonló a fedezettségének aránya. Az elhasználódás, illetve a használhatósági fok mértéke az adott cég tárgyi eszközeinek állapotáról ad nekünk képet. Az építőipari cég kivételével a társaságok új eszközökkel rendelkeznek. A megújítás mértéke a nagyobb eszközállományt igénylő mezőgazdasági cégnél a legnagyobb. Addig a szolgáltatást végzőnél – a jelen cégnél nulla – nagyon alacsonyabb. A forgási sebességgel azt mérhetjük a tárgyi eszközök értékét évi szinten hányszor finanszírozza meg az árbevétel. Minél magasabb az érték annál kevésbé tárgyi eszköz igényes a vállalkozás. Az iparági példákat nézzük, akkor mezőgazdaság és az ipari vállalkozások esetében alacsony a mutató értéke. A szolgáltatás esetében a példa alapjául szolgáló vállalkozás komoly infrastrukturális befektetéssel rendelkezik, emiatt alacsony az értéke. Alapvetően a szolgáltató vállalkozások esetében a kereskedelmi tevékenységhez hasonló tendenciát mutatnak.  

A készletek elemzése 

A készletek a vállalkozási tevékenységet közvetlenül vagy közvetetten szolgáló anyagi eszközök, melyek egy éven belül felhasználásra vagy értékesítésre kerülnek. Ezekre a vagyonrészekre a gyors alakváltoztatás, illetve az állandó mozgás (forgás) jellemző, tehát ezen eszközök felhasználási időtartamának csökkenése kívánatos.

A készletek megjelenése a mérlegben az alábbi:

  • anyagok,
  • befejezetlen termelés és félkésztermék,
  • növendék-, hízó-, és egyéb állatok, 
  • késztermékek,
  • áruk,
  • készletekre adott előlegek.

A készletek elemzését célszerű belső összetételének vizsgálatával kezdeni, melynek során a vásárolt készletek és a saját előállítású készletek arányát és változását vizsgálhatjuk. A készletek összetétele nagymértékben függ a vállalkozás tevékenységének jellegétől, de a gazdálkodás színvonala is jelentősen befolyásolja nagyságát.

Vizsgálhatjuk a készleteknél elszámolt értékvesztések arányát és változását, a készletekre adott előlegek nagyságát. A vállalkozás működéséhez szükséges készlet mennyisége összefüggésbe hozható olyan tényezőkkel, melyek a legmeghatározóbbak, legjellemzőbbek a készletállomány alakulása illetve változása szempontjából.  Ezek a jellemzők készlet fajtánként különbözőek lehetnek. Az egyes készletfajták elemzésénél célszerűen alkalmazható viszonyítási alapokat jellemző mutatószámokat a következő táblázatban foglaljuk össze:

Készlet csoportokViszonyítási alapok, jellemzőkMutatószám
Anyagkészletanyagfelhasználás értéke, azaz összes anyagköltségÁtlagos anyagtárolási idő (napokban) = Anyagkészlet / 1 napi anyagköltség
Áruk ELÁBÉ Áruk átlagos tárolási ideje =                                 ÁRUK / 1 napi ELÁBÉ
Befejezetlen termelésközvetlen termelési költségBefejezetlen termelés futamideje /gyártásfinanszírozási idő/= Befejezetlen termelés / 1 napi közvetlen termelési költség
Félkész- termékekközvetlen termelési költség Félkésztermékek átlagos tárolási ideje = Félkésztermékek értéke / 1 napi közvetlen termelési költség 
Késztermékekközvetlen termelési költségKésztermékek átlagos tárolási ideje = Késztermékek értéke / 1 napi közvetlen termelési költség  
Készletek összesenértékesítés nettó árbevételeKészletek forgási sebessége/ fordulatok száma/ = Értékesítés nettó árbevétele / Készletek értéke Készletek forgási ideje napokban = Készletek értéke / 1 napi árbevétel, vagy
Időszak napjainak száma / Fordulatok száma
Lekötött készlet nagysága, FtKészletek forgási sebessége (nap) * 1 napra jutó árbevétel

Az átlagos tárolási idő mutatószámok arra adnak választ, hogy az adott készletfajta értéke átlagosan hány napi költségnek felel meg.

A forgási sebesség (fordulatok száma) megmutatja, hogy a készlet vagy készletfajta értéke hányszor térül meg az adott időszak árbevételéből, míg a forgási sebesség napokban kifejezett mutatója arra ad választ, hogy a vizsgált készlet hány napi árbevételnek felel meg, azaz a készletek értéke hány napi árbevételt köt le.

A mutatószámokhoz szükséges viszonyítási alapok, jellemzők az eredménykimutatásban állnak rendelkezésünkre, illetve meg kell határozni. A hiányzó adatot a közvetlen termelési költséget a következő összefüggés alapján számíthatjuk ki (részletesen a költségelemzésnél foglalkozunk az összefüggésekkel):

Értékesítés közvetlen költsége

+- Saját termelésű készletek állomány változása

= Közvetlen termelési költség

Az elemzési munka során eldöntendő kérdések:

  • milyen időszakra készüljön az elemzés, /éves, féléves vagy negyedéves/,
  • a számítások során a készletállománynál a zárókészlet értékét használjuk-e, vagy az átlagos készletértéket. Reálisabb eredményt kapunk, ha az átlagkészletet szerepeltetjük, melyet a nyitó és záró adatok egyszerű számtani átlagából, vagy kronologikus átlagszámítással határozunk meg.

A gazdálkodás szempontjából a készletek gyors forgási sebessége, illetve a lekötési idők csökkenése az ideális. A vásárolt és saját termelésű készletek mögött pénzfelhasználás van, míg a készletek csökkenése, gyors forgása esetén a lekötött pénz felszabadul, tehát a pénzügyi helyzetet is kedvezően változik.

MegnevezésInformatikaMezőgazdaságÉpítőiparKereskedelemIpar
Készletek aránya12,68%32,41%10,06%21,61%10,87%
Forgási sebesség9,781,9510,556,037,25
Készletezési idő37,34187,0534,5960,5350,33
Lekötött készlet nagysága, eFt500 631460 111596 52597 332252 398

A tevékenység jellegéből a legmagasabb a készletek aránya a mezőgazdasági és a kereskedelmi tevékenységet végző társaságnál. Mindebből következik a forgási sebesség alacsony aránya és a készletezési idő elhúzódása. A mezőgazdasági cégnél több mint féléves finanszírozási kényszer alatt kényszerül működni. A kereskedelmi cég számára 60 napos pénzügyi lekötéssel járó készletei vannak.  A lekötött pénz nagysága fontos lehet a likviditás elemzésénél, mivel ez egy átlagos nagyságot jelent – jellemző a kereskedelem alacsony lekötése, célja minél gyorsabban a pénz…

A követelések elemzése 

A követelések különböző szerződéses jogviszonyból eredő, pénzformában kifejezett fizetési igények, melyeket a tárgyév során teljesítettek, a másik fél elismerte és elfogadta.

A mérlegben az alábbi bontásban jelennek meg:

  • követelések áruszállításból és szolgáltatásból /vevők/,
  • követelések kapcsolt vállalkozással szemben,
  • követelések jelentős részesedésű vállalkozásokkal szemben
  • követelések egyéb részesedési viszonyban levő vállalkozással szemben,
  • váltókövetelések,
  • egyéb követelések.

A mérleg adataiból kiindulva vizsgálhatjuk a követelések

  • időbeni változását abszolút értékben és százalékban,
  • a követelésfajták szerinti összetételt és annak változását.

A részletesebb elemzéshez a kiegészítő melléklet és az analitikus nyilvántartások adatait is felhasználva jutunk el. Ennek során elemezhetjük, értékelhetjük a követeléseket:

  • esedékesség szerint,
  • relációk szerint,
  • elengedett, vagy behajthatatlan követelések aránya,
  • meghatározhatjuk a kétes és peresített követelések mértékét,
  • vizsgálhatjuk a hitelezési veszteségként leírt követelések mértékét,
  • az értékvesztés és visszaírás mértékét.

A követelések között kiemelt figyelmet kell fordítani az elemzés során a vevőkkel szembeni követelések alakulására.

Fontos elemzési mutatószám a vevők átlagos futamideje, mely azt fejezi ki, hogy a vevőállomány hány napi értékesítési árbevételnek fele meg, hány napi értékesítési árbevételt köt le. Általában a napokban kifejezett mutató csökkenése a kedvező, mert a kintlévőség gyorsabb megtérülésére utal. (A fizetési fegyelem változatlansága esetén felfutó értékesítési forgalom indokolhat futamidő növekedést is.)

Vevők átlagos futamideje = Vevők / 1 napi értékesítési árbevétel

A vevők forgási sebességének meghatározására használhatjuk a fordulatok számát is, melyet  

Vevőállomány forgási sebessége = Értékesítés nettó árbevétele / Vevők értéke

hányadossal határozhatunk meg.

A mutató azt fejezi ki, hogy a vevőállomány a vizsgált időszak alatt hányszor fordul meg.

A követelések elemzésével arra keressük a választ, hogy 

  • a futamidő és a forgalom által indokolt-e a kintlévőségek állománya, 
  • kellő gondossággal kerültek-e meghatározásra a fizetési feltételek, határidők, 
  • miként hat az eredményre és a pénzügyi helyzetre a vevőállomány alakulása.

A vevői követelések változásának előnyös és hátrányos vonásai:

Vevői követelések
előnyös: növekedésecsökkenése
ha teljes értékűha pénzügyi rendezés miatti
hátrányos:ha értékvesztés elszámolását vonja maga utánha a piac beszűkülése miatti
ha hitelezési veszteségként leírtuk
ha váltókövetelés növekedésével járt együtt

A vevők vizsgálatánál arra is tekintettel kell lenni, hogy a kapcsolt vállalkozások és az egyéb részesedési viszonyba lévő vállalkozások vevő követelés értéke külön sorban szerepel a mérlegben.

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIpar
Követelések aránya46,83%11,14%55,52%64,14%59,26%3,37%
Forgási sebesség2,655,681,913,642,2023,39
Fizetési idő, nap137,9064,29190,97100,20165,9715,61
Értékvesztés aránya6,60%0,00%0,18%0,00%0,26%0,00%

A követelés állomány vizsgálata nagyon fontos, hiszen potenciálisan a jövőben beérkező pénzeszközök adják a finanszírozási alapot a kötelezettségek kiegyenlítésére. Az elemzésben résztvevő társaságok esetében négy ágazat esetében magas a követelések aránya az összvagyonhoz képest. Az átlagos fizetési idő rendkívül magas, ami az adott cégek esetében komoly likviditásmenedzselési tevékenységet kíván. Kimagasló az építőipari cég partnereinek fizetési hajlandósága, ami az országos statisztikákkal egyező állapotot mutat. 

A kötelezettségek elemzése 

A kötelezettségek a mérlegben hosszú – és rövidlejáratú bontásban jelennek meg. A részletes elemzés a két csoporton belüli belső összetétel vizsgálatára terjed ki, vagyis a kötelezettségek fajtái szerinti arányok meghatározására és az arányváltozások értékelésére.

A hosszú lejáratú kötelezettségeket – beleértve a hosszú lejáratú kötelezettségeket is – célszerű a fizetendő kamatokkal együtt vizsgálni. Ez azt is jelenti, hogy az adósságszolgálati fedezet mutató számítását célszerű úgy is elvégezni, hogy a mutatóban az esedékes törlesztő részlet mellett a kamatokat is figyelembe vesszük, mert ennek fedezetét is ki kell gazdálkodni. 

A hitelállomány részletes elemzése során hitelként kezelni a kölcsönöket is, mert finanszírozási szempontból azonos módon viselkednek. Vizsgálhatjuk az alábbiakat:

  1. Rövid lejáratú hitelek:
    • folyószámla hitelek és kölcsönök
    • egyéb rövid lejáratú hitelek és kölcsönök
  1. Közép – és hosszúlejáratú hitelek
  • hosszú lejáratú kölcsönök, jelzálogkölcsönök
  • beruházási és fejlesztési hitelek
  • átváltoztatható kötvények /kamatozás szerint /
  • devizahitelek
  • kötvénykibocsátás miatti tartozások

Továbbiakban meg kell vizsgálni a közép és hosszú lejáratú hitelek törlesztési időpontjainak alakulását pl.: éven belüli, 1-2 éves, 2-5 éves, 5 éven túli lejáratú.

A mélyebb elemzéshez a mérleg adatai kevés adatot nyújtanak, de a vállalkozó pénzügyi helyzetének értékeléséhez nélkülözhetetlen információk birtokába jutunk.

A hitelekhez, kölcsönökhöz kapcsolódó kamat is befolyásolja a vállalkozó gazdálkodását, ezért szükséges megvizsgálni a fizetett és kapott kamatok együttes hatását, melynél az időintervallumok is jelentős szerepet játszanak.

Meg kell vizsgálni pl.: a folyószámla hitelek és bankkölcsönök után fizetendő kamatot, az 5 éven belül teljes egészében visszafizetendő hitelek, illetve visszafizetésre nem kerülő hitelek kamatát, melyet a kapott kamatokkal összehasonlítva a tényleges kamatteher pénzügyi hatása mutatható ki. 

A rövid lejáratú kötelezettségeknél különös jelentőséggel bír a szállítói kötelezettségek részletesebb vizsgálata.

Kiszámítható a szállítók futamideje, amely a beszerzés és az ellenérték kiegyenlítése között eltelt átlagos időtartamot fejezi ki. Számításához a viszonyítás alapjául szolgáló legjellemzőbb értéket kell meghatározni, mely a szállítók esetében az anyagbeszerzés értéke, vagy az anyagfelhasználás értéke lehet. 

A szállítók futamidejét napokban fejezzük ki. A mutatószám számlálójában az áruszállításból, szolgáltatásból keletkezett kötelezettségek összege, nevezőjében az egy napra jutó anyagbeszerzés, vagy anyagfelhasználás értéke szerepel. Nagyvonalú számítás esetén alkalmazható az anyagjellegű ráfordítás egy napi értéke is, abból az egyszerű magyarázatból kiindulva, hogy e költségcsoport legnagyobb részét az anyagköltség alkotja, tehát nem lesz nagy az eltérés a kapott mutató között, kivétel, ha kereskedelmi jellegű a vállalkozás és az ELÁBÉ magasabb, mint az anyagköltség.

A szállító állomány forgási sebessége is meghatározható, melynek számítása során a beszerzés értékét viszonyítjuk a szállító állomány értékéhez. A forgási sebesség és a futamidő mutató közötti kapcsolat értékelése megegyezik a vevő állomány elemzésénél elmondottakkal. A szállítói állomány futamidejének alakulását célszerű összehasonlítani a vevő állomány futamidejével, melyből fontos pénzügyi helyzetet jellemző információt kapunk. Amennyiben a szállítók futamideje meghaladja a vevőállomány futamidejét, kedvezőnek minősíthető, mert a vevőállomány egy részét a szállítói tartozásokkal finanszírozza a vállalkozás.

A szállítók vizsgálatánál is tekintettel kell lenni arra, hogy a kapcsolt vállalkozásokkal és az egyéb részesedési viszonyban álló vállalkozások szállítói kötelezettség értéke külön soron szerepel a mérlegben.

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIpar
Szállítók aránya18,01%0,94%21,77%54,46%17,77%4,74%
Forgási sebesség6,8867,264,874,297,3316,65
Fizetési idő, nap53,045,4374,8885,0849,7821,92

A szállítói fizetési határidő arra ad számunkra felvilágosítást, hogy mennyi idő áll rendelkezésre, mint finanszírozási forrás. Ha a kapott eredményeket összehasonlítjuk a vevői követeléseknél meghatározott fizetési határidővel, véleményt tudunk alkotni arról, hogy milyen pénzügyi helyzetben található a vállalkozást. 

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIpar
Szállítói fizetési idő, nap53,045,4374,8885,0849,7821,92
Követelések fizetési idő, nap137,9064,29190,97100,20165,9715,61
Fizetési pozíció, nap-85-59-116-15-1166

A gyakorlati példák alapján azt láthatjuk, hogy az ipari termelő cég kivételével mindegyik ágazatban tevékenykedő cég finanszírozási hiánnyal küzd. Az építőipari és a kereskedelmi cég esetében 116 napos finanszírozási kényszerrel gazdálkodik, ami más – elsősorban külső – források bevonása nélkül nem lehetséges.

A likviditás és a Cash-flow közötti jelentésbeli különbség, likviditási mutatók 

A likviditás egy összetett fogalom, melynek értelmezése árnyalatnyi eltérést mutat attól függően, hogy a gazdasági élet mely területén használjuk. Személyek és vállalatok likviditása egy pillanatnyi állapotot jelent, amikor minden vele szemben támasztott követelést ki tudnak elégíteni. Ebben az értelemben a leggyakrabban a hétköznapokban vállalati likviditási válságról beszélhetünk, ha egy az adott társaság pillanatnyilag nem képes teljesíteni a vele szemben fellépő követeléseket. Az előbbiekkel szemben egy piacot akkor nevezünk likvidnek, ha nagyméretű megbízásokat is megfelelően rövid időn belül végre lehet hajtani a piaci ár jelentős befolyásolása nélkül. Ebből a definícióból is látszik, hogy a likviditás nem egy egyszerű fogalom, hiszen megítélésében szerepet játszik a megbízás mérete, a végrehajtásához szükséges idő, és a tranzakció piaci árat befolyásoló hatása. 

A likviditás fogalmának fenti gyakorlati bemutatása nem teljesen felel meg a vele szemben támasztott feltételeknek. A likviditás inkább egy folyamatot kíván átfogni, amelyben valóban képes megfelelni a vele szemben támasztott követeléseknek. A pillanatnyi fizetőképességet inkább a banki szaknyelvből kölcsönözve tudjuk definiálni a bonitás kifejezéssel. 

A likviditás tehát elsősorban fizetőképességet jellemez, vagyis fizetőképes az a vállalkozás, amely fizetési kötelezettségének rendszeresen és folyamatosan eleget tud tenni, azaz rendszeresen elő tudja teremteni azt a pénzmennyiséget, amely a folyamatos kiadásainak határidőben való teljesítéséhez elegendő.

Likviditási mutatók 

A mutatószámok leggyakrabban alkalmazott módszertana a likviditás mérésének. A mutatószámok rendszerében, a különböző szakirodalmi megközelítések köszönhetően eltérő algoritmust találhatunk az indikátor képzésére. Az egyes megoldások közös jellemzője, hogy egyik oldalról a finanszírozásba bevonható forrásokat, míg másik oldalról pedig a finanszírozási kötelezettségek jelenek meg.

A likviditási mutatók a vállalkozások azon képességét mérik, hogy mennyire képesek eleget tenni rövid lejáratú kötelezettségeinek, készpénz vagy egyéb forgóeszközök biztosításával. A mutatókat széles körben alkalmazzák a rövidlejáratú hitelkihelyezők, mint pl.: pénzintézetek, szállítók. A fizetőképesség romlása, a kötelezettségek elmaradt teljesítése kedvezőtlen hatásokat vált ki az üzleti kapcsolatokban, melyek a gazdálkodásra is kedvezőtlen hatással lesznek.  

Az elemzéshez használt likviditási mutatók alapadatait az éves beszámoló mérlegéből nyerhetjük. Ezek a mutatók statikus állapotot tükröznek, ezért következtetések levonására akkor alkalmasak, ha összehasonlítást végzünk. Az összehasonlítás elvégezhető az előző időszak(ok) adataival, más hasonló üzletkörű vállalkozás(ok) adataival, tervezett (bázis) adatokkal, stb. A kapott eredmények tendenciákat, az elvárható mértéktől való elmaradást, avagy túlbiztosítást mutathatnak, mely értékes információ a menedzsment részére. Következőkben tekintsük át a legjellemzőbb likviditás kifejezésére alkalmas mutatókat:

Likviditási mutató 

A likviditási helyzet értékelése a likvid (azaz egy éven belül pénzzé tehető) eszközöknek és a rövid lejáratú (egy éven belül esedékessé váló) kötelezettségeknek az összehasonlítását jelenti. A leggyakrabban alkalmazott likviditási mutató a forgóeszközök teljes értékét viszonyítja a rövid lejáratú kötelezettségek állományához. A vállalkozás általában akkor minősül fizetőképesnek, ha a mutató értéke az elvárt mértékben meghaladja az egyet. Minél magasabb a mutató értéke, annál stabilabbnak, kiegyensúlyozottabbnak ítélhető a vállalkozás. A jelenlegi gyakorlatnak megfelelően a mutatószám elfogadható értéke 1,5-1,6 felett van (bár megfogalmazódik olyan vélemény is, hogy 2:1 mutatónak tekintik, egyben meghatározva ezzel a forgóeszközök és a rövid lejáratú kötelezettségek közötti elvárt arányt).

Likviditási mutató = Forgóeszközök / Rövid lejáratú kötelezettségek

A kifejezett arány a számításnak megfelelően statikus, adott időpontra (a mérleg fordulónapjára) vonatkozik, ezért a mutató értékét fenntartásokkal célszerű kezelni, hiszen nem ad tájékoztatást a vállalkozás folyamatos likviditási helyzetéről. Ennek feloldásaként célszerű egyrészt folyamatosan figyelemmel kísérni a vállalkozás fizetőképességét, másrészt a likviditási mutató mellett egyéb mutatószámokat és a cash-flow kimutatást is értékelni. 

Likviditási mutató (dinamikus) = Operatív cash-flow / Rövid lejáratú kötelezettségek

Ennek ellenére azonban a mutatóból a likviditás közeli jövőre vonatkozó alakulására is lehet következtetni. Továbbá fontos a képlet tartalmát is górcső alá venni a mutató megbízhatósága miatt. A forgóeszközök állománya tartalmazza a készleteket és a követeléseket. A készletek a forgóeszközök között a legkisebb mobilitással rendelkező vagyoncsoport, így a pénzügyi rendezésbe történő bevonása a legnehezebb. A követelések állománya tekintetében óvatosan kell eljárni, hiszen magába foglalja a mérlegsor a határidőn belüli és határidőn kívüli tételeket is. A lejárt futamidejű követelések finanszírozási potenciálja rendkívül alacsony. Tehát ezek tükrében is szükség van a mutató további finomítására.

Likviditási gyorsráta (Likviditás II.) 

A hazai gyakorlatban a pénzügyi elemzések során számítják a likviditási mutató korrigált változatát is, amelynek elvárt értéke minimálisan az egy körül mozog. A módosítás azt jelenti, hogy a forgóeszközök értékéből levonandó a készletek értéke (a mutató további pontosítása érdekében a forgóeszközök értékéből levonható az egy éven túli követelések állománya is, vagy a követelések miatt várható veszteségek fedezetére képzett értékvesztés összege). 

Likviditási mutató II. = (Forgóeszközök – Készletek) / Rövid lejáratú kötelezettségek

(Gyorsráta)

A mutató a likviditási mutatóval szemben megfogalmazott kritikai észrevételeket kívánja figyelembe venni. A készletek értékével csökkentett forgóeszköz érték reálisabb képet nyújt a vállalkozás pénzügyi helyzetéről. A mutatóval szemben támasztott érték 1,2 meghaladó arány. 

Pénzhányad mutató (Likviditás III.) 

A pénzhányad mutató valójában a vállalkozás vagyonának azon részeit kívánja figyelembe venni, ami könnyen pénzzé tehető vagy már cash formájában áll rendelkezésre. Ezeket összefoglalóan likvid eszközöknek szokták nevezni. 

Likviditási mutató III. = Likvid eszközök / Rövid lejáratú kötelezettségek

(Pénzhányad mutató)

A likvid eszközök alatt a mérlegben szereplő pénzeszközök sorát (pénztár és bankszámla), illetve a forgatási célú értékpapírokat lehet figyelembe venni. A mutató esetében az elméleti szakirodalom 1 körüli értéket határoz meg elvárt küszöbként. Azonban a gyakorlatban a tevékenységtől függően 0,5-0,6-os mutató érték is már stabil működést feltételez. Az 1 körül mutatóval szemben megfogalmazott kritika, hogy így olyan pénzek vannak a cégnél lekötetlenül (kedvezőbb hozamlehetőségű lekötés nélkül), amelyre gyakorlatban nincs szükség. Hiszen egy hatékony cash-flow menedzsment esetében mindez könnyen orvosolható. Hasznos információt adhat azon túl, hogy ismerjük az egyes iparági átlag, azonban az országos vállalati adatok alapján meghatározott mutató további információt közvetíthet. 

Az egyes cégek beszámolói alapján számolt likviditás:

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítő-iparSzolgál-tatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Likviditás I.1,914,831,810,492,395,251,27
Likviditás II.1,551,471,610,361,164,031,11
Likviditás III.0,220,310,500,120,181,500,12

A kiválasztott vállalkozások közül az szolgáltatási tevékenységet folyatató vállalkozás jelentősen elmarad a nyers likviditási mutató tekintetében főleg az országos átlaghoz képest is. A gyors ráta szintén előnyös, tehát a készletek finanszírozó vagy korlátozó képességét figyelmen kívül hagyva két társaság kivételével teljesít az elvártat. Az országos átlag alapján képező (364.856 db) vállalkozások esetében az elméletben megfogalmazott 1-1,2 érték között található. A pénzhányad mutató esetében jeleztem, hogy az elméleti elvárás (1 érték) nem realisztikus. A gyakorlati cégek esetében sem teljesül. Csupán az ipari és az építőipari cég teljesíti azt az arányt, ami elvárható egy gazdasági társaságtól. 

Egyéb, a likviditással összefüggő mutatók 

Az adósságállomány aránya (Alpont)

Az adósságállomány kifejezés a hazai gyakorlatnak megfelelően általában az egy évet meghaladó hosszú lejáratú kötelezettségek értékét jelenti. A vállalkozás pénzügyi helyzetét (és egyben hosszú lejáratú forrásszerkezetét) mutatja be, mint hosszú lejáratú idegen forrás és az összes tartós forrás viszonyának elemzése. Az összes tartós forrás a vállalkozás saját tőkéjének és adósságállományának összege. 

Az adósságállomány aránya = Adósságállomány / (Adósságállomány + saját tőke)

A mutatószám optimális szintjét nem lehet egyértelműen meghatározni, hiszen az adósságállomány alakulása minden egyes vállalkozásnál annak speciális gazdálkodási helyzetét is tükrözi. Például egy jövedelmező tevékenységet folytató, jelentős fejlesztéseket végrehajtó vállalkozásnál indokolt lehet a beruházási és fejlesztési hitelek magas állománya, amelyből adódhat a viszonylag magas adósságállomány. Ha a beruházás megtérülése az elvárt időn belül megvalósul, a magas adósságállomány nem tekinthető negatív jelenségnek.

Az adósságállomány aránya mellett, annak kiegészítéseként számítható még a saját tőke aránya mutatószám.

Saját tőke aránya = Saját tőke / (Adósságállomány + Saját tőke)

Gyakorlati példák alapján:

MegnevezésInforma-tikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Adósságállomány0,510,290,520,200,120,120,68
Saját tőke arány0,490,710,480,800,880,880,32

Az elemzésben szereplő hat, különböző nemzetgazdasági ágakban tevékenykedő cég adósságállományára jellemző adatok alapján megállapítható, hogy óvatos gazdálkodással működnek az egyes gazdasági társaságok. Mindezt erősíti meg, hogy az országos vállalati adatok alapján meghatározott mutató pont a fordítottját mutatja. Meghatározó a saját tőke aránya az adósságállománnyal szemben – mindez alapos, kiegyensúlyozott gazdálkodást eredményez a vizsgált vállalkozásoknál. Az országos átlag a vállalati vagyon csupán 1/3-át finanszírozza saját forrásból, a többi esetében igénybe veszi a külső finanszírozást. Vannak olyan vállalatfinanszírozási elméletek, amelyek szerint az az optimális, ahol minél magasabb külső finanszírozás arány, mivel így kevésbé kell bevonni a költségesebb saját tőkét. Nyilván ez egy elméleti eszmefuttatás, azonban a gyakorlatban minden iparág kitermeli azt az optimális arányt a két finanszírozási forma között, ami a hétköznapi működőképességet biztossítani tudja.

Adósságszolgálati fedezet  (Alpont)

Az előző mutatók mellett hasznos mutatószáma a pénzügyi helyzet értékelésének az adósságszolgálati fedezet mutató. A mutató biztonságos mértéke 1,3 vagy e feletti érték.

Adósságszolgálati fedezet = (Mérleg szerinti eredmény + Értékcsökkenési leírás) / 

(Hosszú lejáratú hitelek törlesztő részlete (+ kamatok))

Adósságszolgálati fedezet (dinamikus) = Bruttó Cash Flow vagy Operatív Cash Flow /   Hosszú lejáratú kötelezettségek  

Adósságszolgálati fedezet (dinamikus) = Bruttó Cash Flow vagy Operatív Cash Flow / Hosszú lejáratú kötelezettségek esedékes törlesztő részlete

A viszonyítás eredménye azt jelzi, hogy a vállalkozás a következő gazdasági évben esedékes adósságszolgálata fedezett-e az erre fordítható forrásokból. A mutató biztonságos mérték alatti szintje előre jelezheti a vállalkozás likviditási nehézségeit. A mutató számításánál érdemes figyelembe venni a hosszú lejáratú kötelezettségek és az esedékes törlesztő részletek kamatait is, tekintettel arra, hogy az adósságszolgálat általánosan értelmezett formája a törlesztő rész mellett tartalmazza a kamatfizetési kötelezettség összegét is. A számításnál – különösen a jövőre vonatkozóan – az adózott eredmény kategóriája is alkalmazható a mérleg szerinti eredmény helyett. Ilyenkor a számítás eredményének értékelésekor figyelembe vehető, hogy a vállalkozás kötelezettségei teljesítése mellett képes-e osztalékfizetésre is. Az adósságfedezet dinamikus mutató azt mutatja, hogy a cash flow milyen mértékű készpénzt biztosít a hosszú lejáratú kötelezettségeinek rendezéséhez. A harmadik mutató inkább a hétköznapi finanszírozást szolgálja, az időszakról-időszakra fizetett hiteltörlesztések fedezetét mutatja. Képes a vállalkozás megfelelő rendelkező álló forrásokból teljesíteni az időszakos kötelezettségét. 

MegnevezésInformatikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgáltatásKeres-kedelemIpar
Adósságszolgálati fedezet-statikus243,82%18,47%170,02%1822,12%
Adósságszolgálati fedezet – dinamikus71,25%25,63%153,14%1020,96%

A cégek értékelésénél négy esetben az vizsgált időszakban történt hitel- vagy kölcsöntörlesztés. A dinamikus elemzés esetében a mezőgazdasági cég esetében rendkívül kockázat látszik, mivel az operatív cash flow csupán 25,63 %-ában képes finanszírozni a tőketörlesztést.

Kamatfedezeti mutató  (Alpont)

A kamatfedezettségi mutató azt fejezi ki, hogy az adózás előtti eredmény mekkora fedezetet nyújt a kamatráfordításokra. A vállalkozás számára a minél magasabb, azaz 100 %-nál magasabb érték a kedvező, mert ez mutatja a kamatfizetés biztonságos teljesítését.

Kamatfedezettségi mutató = (Adózás előtti eredmény + Kamat) / Kamat

Kamatfedezet (dinamikus) = Bruttó Cash Flow vagy Operatív Cash Flow / Hosszú lejáratú kötelezettségek esedékes kamatai

A dinamikus mutató a hitellel kapcsolatos többletkötelezettség – a kamat – folyamatos fizetésével helyt áll a hitelezővel szembeni vállalásának. 

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgáltatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Kamatfedezet – statikus151,30%146,25%-6773,16%578,15%1408,87%8591,32%221,74%
Kamatfedezet – dinamikus44,41%276,74%-2356,71%1303,81%-1536,36%6828,57%478,26%

A vizsgált időszakban az országos átlag alattinak minősül a mezőgazdasági és informatikai cég kamatfedezettsége mind a statikus, mind a dinamikus mutató alapján. A két cég esetében azonban más-más lehet az oka. A mezőgazdasági vállalat esetében jellemző a lassú megtérülés, a lekötött eszközigényesség, így a mutató értéke is alacsonyabb. Addig az informatikai szektorra a gyors megtérülés, a rövid ciklusok jellemzők a technológia rohamos fejlődése miatt. Itt mindenképp figyelmeztető jel a cég számára a jövőbeli döntései miatt.

Vevők és szállítók aránya  (Alpont)

A túl magas, vagy túl alacsony pénzállomány okát vizsgálni kell, mely utalhat a rossz piaci pozícióra, termelési nehézségekre éppúgy, mint helytelen pénzgazdálkodásra.

Vevő és szállítóállomány aránya = Vevők átlagos állománya / Szállítók átlagos állománya

A mutató megmutatja, hogy a vevői kintlévőséget az adott vállalkozás milyen arányban fedezi a szállítóknak még ki nem fizetett forrásból. Az egynél kisebb mutató jelzi, hogy a vevőállományt a szállítóállomány finanszírozza. Az alacsony mutatóérték a ki nem egyenlített szállítóállomány magas értékére utal és fizetési gondokat jelez. A fenti mutató által leírt hatás más formában is meghatározható. A vevők átlagos fizetési idejének és a szállítók átlagos fizetési határidejének összevetésével.

Vevő átlagos fizetési ideje = 365 / (Árbevétel/Vevők átlagos állománya)

Szállítók átlagos fizetési ideje = 365 / ((Értékesítés közvetlen önköltsége (Árbevétel)/Szállítók átlagos állománya)

A vállalkozás likviditása szempontjából a kedvező:

Vevők átlagos futamideje < Szállítók átlagos futamideje

A módszer könnyen számszerűsíthető, eredménye nem csak a likviditásra magyarázatot, hanem jelzi, hogy milyen tárgyalási pozíciót képes elérni a partnerekkel. A fizetési határidő meghatározása a két fél tárgyalása során érvényesülő erőviszonyok függvénye is. 

Gyakorlati példa:

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítő-iparSzolgál-tatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Vevők forgási sebessége2,655,681,9131,4210,128,208,21
Vevők átlagos fizetési idő137,9064,29190,9711,6236,0644,4944,48
Szállítók forgási sebesség6,8867,264,8725,9310,3925,8310,81
Szállítók fizetési idő53,045,4374,8814,0835,1414,1333,76
Vevő-szállító futamidő különbség-85-59-1162-1-30-11
Vevő-szállító arány2,6011,852,550,831,033,156,43

A különböző iparágakban tevékenykedő társaságok eltérő finanszírozási kényszerrel dolgoznak. Az informatikai cég 85 napos, míg az építőipari cég 116 napos finanszírozási kényszere van, ezzel szemben a szolgáltató céget a szállítók finanszírozzák. Az ipari cég ügyfeleinek fizetési morálja majdhogynem megegyezik az országos átlaggal. Az elmúlt időszakban egy kismértékű javulási tendencia mutatkozik az új polgárjogi szabályok bevezetése miatt a fizetési morál tekintetében. Ha összevetjük a likviditási mutatókkal, akkor hasonló tendenciát látunk. Tehát szállítói és vevői fizetési határidők alapvetőn előrejelzik a gazdasági társaság fizetési morálját.

Dinamikus likviditás  (Alpont)

A fenti mutatók statikus jellegű mutatók, mivel a mérlegkészítés fordulónapján érvényesülő vagyoni helyzet összevetésével kerül számszerűsítésre. 

Dinamikus likviditás = Üzemi vagy üzleti tevékenység eredménye / Rövid lejáratú kötelezettségek

A mutató értéke azt mutatja számunkra, hogy az üzemi vagy üzleti tevékenység eredménye milyen mértékben nyújt fedezetet a rövid lejáratú kötelezettségekre. Eredményes gazdálkodás esetén, jól működő vállalkozásoknál az érték 30-50 % között mozog. A nemzetközi gyakorlatban a mutató értéke 50 %-nál is nagyobb a jól működő vállalkozásoknál.

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Dinamikus likviditás15,67%0,10%-21,66%53,75%19,13%104,66%66,78%

A vizsgált cégek közül csak a szolgáltató és az ipari cég képes az elvárásokat teljesíteni. Mindez arra enged következtetni, hogy a cég tevékenységének jellege – mit már korábban is utaltunk rá – befolyásolna a fizetési kötelezettségnek való megfeleltetést. 

Hosszú távú likviditás  (Alpont)

A hitelezők tájékoztatására szolgál a hosszú távú likviditási mutató, mely az összes kötelezettségnek a tárgyévi eredménnyel való fedezettségét mutatja.

Hosszú távú likviditás = Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye / Összes kötelezettség

A hitelezők befektetéseik biztonságát látják abban, ha a vállalkozás az adott évben elért eredményével képes fedezni kötelezettségeit, nem az előző évek eredményességének felélése szükséges a hitelezők kielégítéséhez. A 30 % feletti érték már kedvezőnek tekinthető a befektetés biztonsága szempontjából. 

MegnevezésInfor-matikaMező-gazdaságÉpítő-iparSzolgál-tatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Hosszú távú likviditás10,99%0,03%-21,44%53,75%19,13%104,66%40,05%

A tartós likviditási folyamatot elemezve a korábbiakban már kiszámolt mutató szerint alakulnak az egyes értékek.  Az informatikai és mezőgazdasági cég likviditási mutatói a leggyengébbek. Azért célszerű hozzátenni az ágazati sajátosságokat is. Mindkét ágazat finanszírozási struktúrája eltér a hagyományos finanszírozástól.

Likviditási mérleg 

A likviditási mérleg az eszközöket és forrásokat mobilizálhatósági, esedékességi sorrendbe rendezve mutatja be annak érdekében, milyen gyorsan tudja pénzeszközzé konvertálni. Továbbá azokat egymással szembe állítja a finanszírozhatósági fedezet miatt. 

A likviditási mérlegben a hagyományos mérlegséma csoportjainak megnevezését és tartalmát a vizsgálat célja miatt megfelelően át kell rendezni. A beszámolóban szereplő mérleggel ellentétben a likviditási mérleg szerkezete nem kötött, az egyes csoportok tartalma több tényező alapján, viszonylag szubjektíven alakítható ki. A rendezés szempontja:

  • eszközöknél: mobilizálhatóság (= pénzzé tehetőség),
  • forrásoknál: esedékesség (= fizetési kötelezettséggé válás)

A csökkenő likviditási sorrend ezek alapján azt jelenti, hogy az eszközök esetében a tökéletesen likvid eszközöket (készpénz, bankbetétek) mutatjuk elsőként, majd az egyre nehezebben pénzzé tehető eszközök felé haladunk. A forrásoldal a legrövidebb határidejű kötelezettségekkel kezdődik, míg lejárat szerint növekvő sorrendben haladva végül eljutunk azokhoz a forrásokhoz, melyek egyáltalán nem visszafizetendőek.

A likviditási mérlegben az eszközöket és a forrásokat általában 3-6 kategóriába soroljuk, az elemzés mélységétől függően. A gyakorlati alkalmazás során a lehetséges formák közül a négyfokozatú likviditási mérlegek kerültek előtérbe. Egy lehetséges négyfokozatú likviditási mérleg felépítése a következő:

Eszközök                                                                                                                        Likviditási mérleg, 20X1. december 31.Források
I. Likvid eszközökI. Azonnal esedékes kötelezettségek
II. Mobil eszközökII. Rövid határidőn belül esedékes     kötelezettségek
III. Mobilizálható eszközökIII. Később esedékes kötelezettségek
IV. Immobil eszközökIV. Vissza nem fizetendő források

Az eszközök és források itt látható csoportjainak tartalmának kialakításában nagymértékben szerepet játszik a vállalkozás egyedisége. Két különböző vállalkozás ugyanazt a vagyontételt nyilvánvalóan különbözően minősítheti. Mindemellett természetesen kialakultak olyan általánosan elfogadott szempontok, amelyek alapján az eszközök és források besorolása viszonylag egységesen végezhető el.

Az eszközök csoportjainak tartalma 

A vállalkozás eszközeit az előbb bemutatott likviditási mérlegben négy kategória valamelyikébe kell besorolni.

Likvid eszközök 

A likvid eszközök között az eleve pénzformában meglévő és az időveszteség nélkül pénzzé tehető eszközöket mutatjuk ki. Feltétlenül ide kell sorolni:

  • az előírt mérlegben pénzeszközként kimutatott tételeket (készpénz, csekkek és bankbetétek),
  • valamint a forgóeszközök között kimutatott értékpapírok közül azokat, amelyek időveszteség nélkül értékesíthetők (pl.: tőzsdei vagy a bankközi papírok).

Mobil eszközök 

A mobil eszközök között azok az eszközök kerülnek kimutatásra, amelyek belátható időn belül (néhány hónap alatt) pénzzé konvertálhatók. A mobil eszközök tipikus tételei a következők:

  • követelések (melyek a definíció szerint legkésőbb egy éven belül befolynak, a határidőn túli követelések kivételével!);
  • lekötött bankbetétek, melyek eredetileg lehetnek akár több évre lekötött összegek is, azonban a lekötés szükséghelyzetben (a kamatbevételről történő lemondás fejében) megszüntethető, így a pénz hozzáférhetővé válik;
  • nem azonnal eladható értékpapírok;
  • bevételek aktív időbeli elhatárolása (példaként említsük egy kamatozó értékpapír következő évben befolyó, de időarányosan a tárgyévet érintő elhatárolt bevételét).

Mobilizálható eszközök 

A mobilizálható eszközök fogalma olyan tételeket foglal magában, melyek pénzzé tehetősége a vállalat által nem vagy nehezen befolyásolható külső tényezőktől is függ, emiatt a pénzformában történő realizálódásuk egy éven túlra is nyúlhat. Általában mobilizálható eszköznek minősülnek a készletek és a költségek/ráfordítások aktív időbeli elhatárolása, az alábbi okok miatt:

  • A készletek pénzzé válását nehezítheti egyrészt a kereslet ingadozása (pl.: árukészletek vagy késztermékek esetében), másrészt bizonyos készletfajták (pl.: anyagok, közvetített szolgáltatások) csak a termelési folyamatban történő felhasználásuk illetve a késztermékbe vagy szolgáltatásba történő beépülésük után realizálódnak pénzformában.
  • A költségek/ráfordítások aktív időbeli elhatárolása a tárgyévben előre kifizetett olyan összegeket tartalmaz, melyek költségként csak egy későbbi üzleti évben számolhatók el. A „pénzzé válás” ez esetben a jövőbeli időszakban költségként történő elszámoláskor keletkező eredménycsökkentő hatással azonosítható.

Immobil eszközök 

Az immobil eszközök csoportja alapvetően a vállalkozási tevékenységet hosszú távon szolgáló befektetett eszközöket tartalmazza, melyek megtérülése több évet vesz igénybe. Emellett immobilnak tekintünk minden olyan eszközt, melynek pénzzé válása valamilyen külső ok miatt csak hosszú idő múlva vagy egyáltalán nem valószínű. E definíció szerint immobil eszköznek minősülnek az alábbiak:

  • immateriális javak, tárgyi eszközök, valamint a befektetett pénzügyi eszközök a lekötött bankbetétek kivételével (= tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, egy évnél hosszabb lejáratra adott kölcsönök)
  • elfekvő (eladhatatlan) készletek, kétes, értékvesztett követelések.

A források csoportjainak tartalma 

Az eszközökhöz hasonlóan a négyfokozatú likviditási mérlegben a forrásokat is – tartalmuktól függően – négy csoport valamelyikébe soroljuk be.

Azonnal esedékes kötelezettségek 

A rövid lejáratú kötelezettségek közül azokat a tartozásokat soroljuk ide, amelyek fizetési határideje a vizsgálatkor már lejárt. Ezek nyilvánvalóan a elsősorban a szállítói tartozásokból, bér-, adó, illetve járulékokkal kapcsolatos tartozásokból, hitelekből, kölcsönökből stb. állnak.

Rövid határidőn belül esedékes kötelezettségek 

A rövid határidő alatt a számviteli szabályokhoz igazodva az egy éven belüli lejáratú tartozások érthető. Így ebbe a kategóriába sorolandók a rövid lejáratú kötelezettségek még le nem járt határidejű tételei (természetesen beleértve a hosszú lejáratú kötelezettségek következő évben esedékes törlesztő részleteit is), továbbá itt mutatható ki a költségek/ráfordítások kapcsolatos passzív időbeli elhatárolását. A passzív időbeli elhatárolások a magyar mérlegben ugyan külön főcsoportot képeznek (azaz nem minősülnek kötelezettségnek), azonban olyan biztosan realizált (realizálandó) jövőbeli tartalmaz. Jó példa lehet erre a hitelek, kölcsönök, vagy a vállalkozás által kibocsátott kamatozó értékpapírok, váltók következő évben fizetendő, de az összemérés elve alapján tárgyévi ráfordításként elszámolt időarányos kamatai.

Később esedékes kötelezettségek 

A likviditási mérlegben később esedékes kötelezettségként mutatjuk ki a hátrasorolt kötelezettségeket és a hosszú lejáratú kötelezettségek egy éven belül esedékes törlesztő részét meghaladó összegét.

Vissza nem fizetendő források 

A források mindazon tételeit, amelyek egyáltalán „nem likvidek”, azaz nem kötelezettséget testesítenek meg, vissza nem fizetendő forrásként mutatjuk ki. Tipikusan ide tartoznak a saját tőke elemei, a céltartalékok, továbbá ide sorolandó a bevételek passzív időbeli elhatárolása (a tárgyévben pénzformában befolyt, de bevételként csak egy későbbi üzleti évben elszámolható összegek, mint pl.: bérleti díj). 

Likviditási fokozatok 

Az összeállított likviditási mérleg adataiból további mutatószámok képezhetők, melyek az eszközök és a források azonos likviditási fokkal jellemzett csoportjainak egymáshoz viszonyított értékét fejezik ki. Ezeket a mutatószámokat likviditási fokozatoknak nevezzük.  A likviditási fokozatokat különbség (abszolút szám) illetve hányados (százalékos adat) formájában is megadhatjuk. Az eddigiekben alkalmazott négyfokozatú likviditási mérlegből eszerint összesen négy likviditási fokozat határozható meg:

  1. likviditási fokozat =  Likvid eszközök – Azonnal esedékes kötelezettségek

vagy 

Likvid eszközök / Azonnal esedékes kötelezettségek

  1. likviditási fokozat =  Mobil eszközök – Rövid időn belül esedékes kötelezettségek

vagy 

Mobil eszközök / Rövid időn belül esedékes kötelezettségek

  1. likviditási fokozat = Mobilizálható eszközök – Később esedékes kötelezettségek

vagy 

Mobilizálható eszközök / Később esedékes kötelezettségek

  1. likviditási fokozat = Immobil eszközök – Vissza nem fizetendő források

vagy 

Immobil eszközök / Vissza nem fizetendő források

A likviditási fokozatok az egy időpontra elkészített likviditási mérleg adatai alapján csak statikus elemzésre adnak lehetőséget. Természetesen komoly következtetésekre csak akkor nyílik mód, ha az elemzést dinamizáljuk, és több egymás utáni időszakra elkészített statikus likviditási mérlegek adataiból számított likviditási fokozatok időbeli változását, tendenciáját vizsgáljuk. A racionális vállalati gazdálkodás vélelme alapján természetesen reális elvárás lehet, hogy az eszközök és a források azonos likviditási fokú csoportjai egyensúlyban legyenek, vagy másként fogalmazva: a likviditási fokozatok értéke közelítsen a nullához illetve 100%-hoz.