Egyéb, a likviditással összefüggő mutatók

Az adósságállomány aránya

Az adósságállomány kifejezés a hazai gyakorlatnak megfelelően általában az egy évet meghaladó hosszú lejáratú kötelezettségek értékét jelenti. A vállalkozás pénzügyi helyzetét (és egyben hosszú lejáratú forrásszerkezetét) mutatja be, mint hosszú lejáratú idegen forrás és az összes tartós forrás viszonyának elemzése. Az összes tartós forrás a vállalkozás saját tőkéjének és adósságállományának összege. 

Az adósságállomány aránya=Adósságállomány
Adósságállomány + saját tőke

A mutatószám optimális szintjét nem lehet egyértelműen meghatározni, hiszen az adósságállomány alakulása minden egyes vállalkozásnál annak speciális gazdálkodási helyzetét is tükrözi. Például egy jövedelmező tevékenységet folytató, jelentős fejlesztéseket végrehajtó vállalkozásnál indokolt lehet a beruházási és fejlesztési hitelek magas állománya, amelyből adódhat a viszonylag magas adósságállomány. Ha a beruházás megtérülése az elvárt időn belül megvalósul, a magas adósságállomány nem tekinthető negatív jelenségnek.

Az adósságállomány aránya mellett, annak kiegészítéseként számítható még a saját tőke aránya mutatószám.

Saját tőke aránya=Saját tőke
Adósságállomány + Saját tőke

Gyakorlati példák alapján:

MegnevezésInforma-tikaMező-gazdaságÉpítőiparSzolgál-tatásKeres-kedelemIparOrszágos átlag
Adósságállomány0,510,290,520,200,120,120,68
Saját tőke arány0,490,710,480,800,880,880,32

Az elemzésben szereplő hat, különböző nemzetgazdasági ágakban tevékenykedő cég adósságállományára jellemző adatok alapján megállapítható, hogy óvatos gazdálkodással működnek az egyes gazdasági társaságok. Mindezt erősíti meg, hogy az országos vállalati adatok alapján meghatározott mutató pont a fordítottját mutatja. Meghatározó a saját tőke aránya az adósságállománnyal szemben – mindez alapos, kiegyensúlyozott gazdálkodást eredményez a vizsgált vállalkozásoknál. Az országos átlag a vállalati vagyon csupán 1/3-át finanszírozza saját forrásból, a többi esetében igénybe veszi a külső finanszírozást. Vannak olyan vállalatfinanszírozási elméletek, amelyek szerint az az optimális, ahol minél magasabb külső finanszírozás arány, mivel így kevésbé kell bevonni a költségesebb saját tőkét. Nyilván ez egy elméleti eszmefuttatás, azonban a gyakorlatban minden iparág kitermeli azt az optimális arányt a két finanszírozási forma között, ami a hétköznapi működőképességet biztossítani tudja.